Beszámoló a 20. IACAPAP világkongresszusról

2012.július 21-25 között került sor Párizs kongresszusi központjában a 20. IACAPAP (International Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professons) kongresszusra „Brain, Mind and Development”, azaz „Agy, Elme és Fejlődés” címmel.

A nemzetközi szervezet elnökasszonya, Olayinka Olusola Omigboduin köszöntőjében elmondta, hogy a kongresszus több szempontból is egyedinek mondható: a IACAPAP fennállásának 75. évfordulóját ünnepli idén, a WHO (World Health Organizaton) 194 minisztere kifejezte azirányú szándékát, hogy a világ országaiban a mentális betegségek területén az egészségügyi és szociális hálózatok közös teherviselésére, és munkájára van szükség. Mindezek mellett a kongresszuson több iránymutató publikáció is megjelent. Párizs harmadik alkalommal adott otthont a kongresszusnak.

A kongresszuson számos gyermek-és ifjúságpszichiátriai társaság képviseltette magát, illetve vett részt a szervezésben. Így valóban a világ minden tájáról érkeztek szakemberek, hogy együtt, közösen megosszák a tudást és tapasztalataikat a gyermek-és serdülőkori mentális betegségekkel, illetve azok széleskörű, hatékony gyógyításával kapcsolatosan.

Magyarországot a Szegedi Tudományegyetemről Dr. Vetró Ágnes és négy munkatársa: Dr. Kapornai Krisztina, Dr. Kiss Enikő, Dr. Pintér Sarolta, Dr. Baji Ildikó és a Semmelweis Egyetemről Dr. Simon Viktória képviselték. A kongresszus során munkacsoportunk kutatási eredményeiket összegző posztereket mutatott be, melyek a gyermekkori depresszió és a ruminatív válaszstílusról, a komorbiditások szerepéről a depresszió tüneti képe alakulásában és az informátorok válaszainak reliabilitása köré csoportosultak. Simon Viktória a felnőttkori ADHD vizsgálatával kapcsolatos eredményeit mutatta be. A kongresszus első napján lehetőség volt külön költségtérítés fejében egy-egy párizsi kórház gyermek-és ifjúságpszichiátriai munkájának megtekintésére.

A nyitónap tulajdonképpen július 22-e volt a nyitó ceremóniával, ahol az IACAPAP elnökasszonya mellett beszédet mondott Colette Chiland a szervezőbizottság tagja, és a párizsi önkormányzat képviselője is.

A megnyitót állófogadás követte, ahol összefutottunk egy korábbi kedves munkatársunkkal, Dr. Dombóvári Edittel, aki évekkel ezelőtt Svédországba költözött és ott folytatta szakmai munkáját.
A délelőtti szekciók 8:00-kor kezdődtek szimpóziumokkal és workshopokkal, majd plenáris előadások követték ezeket, melyeken a gyermekpszichiátria világszerte elismert kutatói adtak elő olyan témákról, melyek fokozott érdeklődésre számíthattak a szakemberek között (Neuronális plszticitás és a tudattalan, Korai traumák és öngyilkosság, Gének és agyi fejlődés, stb.)

Minden nap egy szekció azokkal a kérdésekkel foglalkozott, melyek erősen vitatottak a gyermek és ifjúságpszichiátriában (Pl. bipoláris zavarok, pszichofarmakonok alkalmazása, ADHD komplex kezelése, Autizmus megítélése, stb.).

A szekció üléseken párhuzamosan több előadás is zajlott, a gyermek-és ifjúságpszichiátria számos kórképével kapcsolatosan, sokszor nehéz volt választani, hogy melyiket is hallgassuk meg. Összességében a 4 nap alatt 815 előadás hangzott el, 788posztert mutattak be a szerzők.

Az általam végighallgatott előadások közül a következőket emelem ki:
Már a kongresszus első napján Myron Belfer -aki évekig a WHO Mentálhigiénés főosztály vezetője volt Genfben – felvetette előadásában azt a mindig fájó problémát, hogy kik is vagyunk mi gyermekpszichiáterek, hogyan lát bennünket a többi orvosi szakma? Véleménye szerint, a felnőtt pszichiáterek erősebbek, jobb lobby tevékenységet folytatnak, és a gyermek és ifjúságpszichiátriát „tudománytalan játéktevékenységnek” tartják. Ennek oka, hogy szakterületünkön viszonylag kevés az evidence based terápiás eljárás, ritkák a randomizált placébo kontrollált vizsgálatok, melyek egyik oka, hogy az etikai követelmények fiatalabb gyermekek esetében sokkal szigorúbbak a felnőttekénél. A szülők részéről is gyakran ellenállásba ütközik a gyermekpszichiáter. A pszichológusi segítséget még elfogadják, de az ő gyermekük nem annyira „őrült”, hogy pszichiáternek kellene kezelni. A pszichiátriával szembeni fokozódó előítéletek abban is megmutatkoznak, hogy a végzett orvosok közül 10-15 éve még 10 % választotta a pszichiátria szakképzést az USA-ban, míg jelenleg csak 3-5%.

Az „Eating disorders in adolescents, risk factors” szimpóziumon M. Flament és munkatársai francia-és amerikai fiatalok étkezési zavarainak asepktusait összehasonlító kutatásukat mutatták be. Eredményeik alapján különbséget találtak a két populáció étkezési szokásaiban, a különböző tünetek gyakoriságaiban, az obesitas előfordulási gyakoriságában. Felhívták a figyelmet a prevenció fontosságára és a betegség mortalitási adataira, mely a vizsgált populációban 9 éves után követés alatt 2,1% volt.

Nagyon érdekes és a jövőbeli intervenciós módszereket tekintve elgondolkodtató előadást, majd szimpóziumot tartottak C. Newnham ausztrál pszichológus és munkatársai „Preterm infants: stress, mothering and brain development”, illetve „Vulnerable mothers after birth” címmel. Az ausztrál munkacsoport kutatási területe a koraszülött gyermekek idegrendszeri fejlődésének összehasonlító vizsgálata kontroll csoport mellett a kutatási csoporttal. Az utóbbiban a koraszülöttek szülei és a perinatális intenzív központ munkatársai egy 10 hetes intenzív tréningen vesznek részt. Eredményeik alapján a kutatási csoportban résztvevő koraszülöttek fehér állománya képalkotó (MRI) vizsgálattal megerősítve jobban fejlődött, mint a kontroll vagy a koraszülött csoporté.

J. Breton kanadai gyermekpszichiáter és munkatársai a szuicidium rizikó-és protektív faktorainak kapcsolatát vizsgáló munkájukat mutatták be. Véleményük szerint a produktív-és nem produktív coping mechanizmusoknak, a reménytelenségnek, a spiritualitásnak fontos szerepe van a szuicid viselkedés és depresszió megjelenésében, illetve azok elleni védelemben.

H. Remschmidt német gyermekpszichiáter professzor kiváló előadást tartott „Asperger syndrome and high-functioning autism: are they different?”címmel. Előadásában az Asperger syndroma és a magasan funkcionáló autista páciensek közötti hasonlóságot és különbségeket vizsgáló tanulmányt mutatott be esetbemutatással fűszerezve. Munkatársaival egyetemben nem látnak egyértelmű különbséget a két kórkép között, inkább azt a véleményt támogatják, miszerint a két kórkép ugyanazon alap állapotból indul ki, csak kvantitatíve különbségek figyelhetők meg.

Több előadás és szimpózium foglalkozott az ADHD-val is. Az egyik szimpózium során egy új prodrug, az LDX (lisdexamfetamine dimesylate) hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálati eredményeit bemutató előadásokat hallhattunk Dr. Coghilltól és kollégáitól. Mivel Magyarországon több vizsgálóhely is része ennek a kutatásnak, kiemelten fontosnak tartottam, hogy megismerjem az eddigi összesített eredményeket. A vizsgálat során 6-17 éves ADHD-s pácienseket randomizáltak majd LDX, placebo, illetve metilfenidát terápiában részesítették őket. A vizsgálati eredmények szerint az LDX szignifikánsan hatékonyabbnak bizonyult a másik két szernél. A főbb mellékhatások az étvágycsökkenés, fejfájás és insomnia voltak. A vizsgált szert a páciensek jól tolerálták, mellékhatás miatt a gyógyszerszedést nem kellett megszakítani.

Az utolsó napon szintén nagyon érdekes és aktuális téma, az internet addikció és az internet veszélyeivel kapcsolatban tartottak előadásokat az Egyesült Államokból érkező Keith Cheng és munkatársai „Youth and electronic media: risks and risky behaviors” címmel. Felhívták a figyelmet a patológiás internethasználat veszélyeire, szó volt a cyberbullyingról, a sextingról, komorbid pszichiátriai kórképekről. Számos példát hoztak fel a világ minden részén történt káros internethasználat okozta tragédiákra. Mindezek mellett intervenciós lehetőségekről is beszámoltak, mint pl. az internethasználat szülői felügyelete, a szülőknek tartott tréningek bevezetése.

Összességében a konferencia kiváló lehetőséget adott a nemzetközi tudományos munkák megismerése, új tapasztaltok- és tudás szerzésére. A szakmai értékek mellett Párizs kulturális sokszínűsége és látványosságai valóban egyedivé és felejthetetlenné tették a kongresszust.

Dr. Pintér Sarolta
SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátria